elektromos autó

Szélerőműveket építene és több pénzt adna elektromos autók vásárlásához az MNB

Szélerőműveket építene és több pénzt adna elektromos autók vásárlásához az MNB

Az energiagazdaságnak is fontos szerepet szán Magyarország kívánatosnak tartott versenyképességi fordulatában a Magyar Nemzeti Bank 330 pontból álló Versenyképességi programja, amelynek végrehajtásával a készítők szerint a magyar fejlettségi szint 2030-ra az osztrák fejlettség 80-90 százalékára emelkedhet. A program több érdekes új, konkrét javaslatot is tartalmaz, például 50 százaléka alá csökkentené az energiaimport arányát, növelné a szélerőművek és a geotermikus erőművek számát, 2030-ra a jelenlegi nem egészen 15 százalékról 30 százalékra emelné a megújuló energiaforrások arányát, valamint növelné az elektromos autók vásárlásához nyújtott állami támogatás mértékét és a támogatottak számának.

Fizetős elektromos töltő rendszerre válthat az E.On

Fizetős elektromos töltő rendszerre válthat az E.On

Év végéig kidolgozzák azt a rendszert, amely az E.On közterületi elektromos töltőit az otthoni töltési lehetőséggel kombinálja - közölte Jamniczky Zsolt, az E.On Hungária igazgatósági tagja kedden, Székesfehérváron, ahol újabb öt, közterületi autótöltőt adtak át. Az ügyfeleknek csomagban kínálnák a szolgáltatást például kedvezményes tarifákkal, hűségakciókkal, a kombinált szolgáltatás elindításához azonban a jogszabályi és a tarifális háttér kialakítása, valamint a műszaki tartalom kidolgozása szükséges.

Rendkívüli szerepe lehet a katasztrófákban az elektromos autóknak

Nem csak a légkör és polgárai egészségének védelme érdekében, de az esetleges jövőbeli természeti csapásokra való felkészülés céljával is szorgalmazza az elektromos autók minél szélesebb körű használatát Japán. Az ország nem ritkán szenved földrengésektől, szökőártól, tájfuntól és más természeti csapásoktól, amelyek gyakran megbénítják az energiaellátást. Japán igyekszik egyéb eszközöket is bevetni a rendszer stabilitásának fokozására, így jelentős szerepet szánna az elektromos autók akkumulátorainak is a jövőben bekövetkezendő katasztrófahelyzetekben, egyfajta kerekeken gördülő akkumulátorként, avagy vészhelyzeti tartalék áramforrásként.

Az ország, amely a forradalom közepette autónagyhatalommá vált

Norvégiában megállíthatatlan az elektromos autózás a kormány ösztönzőinek és a fejlett töltőinfrastruktúrának köszönhetően, bár a norvég gépjárművek között egyelőre a benzin és a dízelüzemű autók vannak többségben, a tavalyi eladásokat vizsgálva már szembetűnő az elektromos- és a plug-in-hibridek növekvő részaránya, ezek után nem is meglepő, hogy a norvég újautók eladási listájának élén tavaly egy elektromos autó, a Nissan Leaf végzett.

Közös autó gyártásáról tárgyal a Tesla és a Mercedes!

Elon Musk Tesla-vezér korábbi Twitter-posztja beszélgetésre ösztönözte a Mercedes és az amerikai elektromos autógyártó vezetőit. Az együttműködésből akár egy elektromos kisteherautó létrehozása is kisülhet.

Ráugrottak az elektromos autókra, az állami ingyenpénz sokat segít

Népszerű az elektromos autók megvásárlását támogató pályázat, az első ütem meghirdetése óta több mint 2000 gépjármű beszerzéséhez kapcsolódó igény érkezett be, minden második esetben már a kifizetés is megtörtént - mondta el Weingartner Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium fenntarthatóságért felelős államtitkára.

Elektromos autókkal bővítené szolgáltatását a Mol

Egy évvel ezelőtti indulása óta több mint 40 ezer felhasználó regisztrált a Mol budapesti autómegosztó szolgáltatására, a Limóra. A Mol az évforduló alkalmából közölte, a jövőben folyamatosan növelni kívánja a gépkocsiflottát, és megerősítette, az elektromos autók arányát is emelné, a szolgáltatási terület folyamatos bővítése is a célok között szerepel.

Nagy dobásra készül a Volkswagen - A Tesla mesterterve volt a minta?

Nagy dobásra készül a Volkswagen - A Tesla mesterterve volt a minta?

Elli néven új leányvállalatot alapított a Volkswagen, amely olyan szolgáltatásokat kínál majd, mint például az elektromosautó-töltők otthoni telepítését és zöldáram-szolgáltatást magába foglaló energiamenedzsment rendszerek kiépítése. A társaság fokozatosan építi fel szolgáltatási és termékportfólióját az idei évben, amelyek a terv szerint várhatóan 2019 végétől-2020-tól, a Volkswagen I.D. elektromos modellcsaládjának piacra kerülésével párhuzamosan válnak elérhetővé Európa-szerte. Az új cég az elektromos autóval nem rendelkező háztartások számára is elérhetővé kívánja tenni a 100 százalékosan szén-dioxid-kibocsátás mentesen termelt áram szolgáltatását.

Megnégyszerezi az elektromos töltők számát Bécs

Megnégyszerezi az elektromos töltők számát Bécs

Bécsben 2018 végére 250-re emelkedett az elektromos autók nyilvános töltőállomásainak száma, ezeket az év folyamán több mint 30 ezer alkalommal vették igénybe - jelentette be csütörtökön a Wien Energie áramszolgáltató vállalat. A város 2020-ra ezerre kívánja bővíteni a hálózatba tartozó kutak számát.

Elektromos autók: alig vannak szerelők, gond lehet a szervizzel

Elektromos autók: alig vannak szerelők, gond lehet a szervizzel

A napjainkban autószerelőként dolgozóknak mindössze 3 százaléka rendelkezik olyan képzettséggel, amelyel elektromos autókon is dolgozhatnak - áll a brit Institute of the Motor Industry (IMI) kutatásában, ez pedig problémákat okozhat a szervizelésben.

Elektromos töltőket telepít Magyarországon a cseh energiaóriás

Elektromos töltőket telepít Magyarországon a cseh energiaóriás

Magyarországon telepítene elektromosautó-töltőket a CEZ cseh energetikai vállalatcsoport. A társaság első ütemben a hazai piacra fókuszál, majd azon országokban is bővíteni kívánja az e-töltői hálózatát, ahol már jelen van, így Lengyelországban, Szlovákiában, Bulgáriában, Romániában és Magyarországon is. A gyorsabb növekedés érdekében akvizíciós lehetőségeket is vizsgálnak, idézte a Reuters Tomas Chmeliket, a vállalat tiszta technológiák divíziójának vezetőjét.

Szuper elektromos autók, amikről még nem is hallottál

Szuper elektromos autók, amikről még nem is hallottál

Kínában az elmúlt időszakban dinamikusan bővült a plug-in-hibrid és teljesen elektromos autók értékesítése, október új eladási rekordot hozott. A CleanTechnica összeállításában megvizsgálta, hogy melyek voltak a legnépszerűbb modellek, a listát olyan autók vezetik, amelyekről Európában jó eséllyel nem is hall az ember.

Új elektromos töltőállomást kapott Észak-Magyarország

Elektromos töltőállomást alakított ki az Ipolytarnóci Ősmaradványok látogatóközpontjában a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI), ez Nógrád-megye északi részének első ilyen létesítménye - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a BNPI kommunikációs és ökoturisztikai osztályának vezetője.

Elektromosra cserélné autóit az Uber

Emeli londoni szállítási díjait az Uber, közlése szerint azért, hogy mielőbb elektromos meghajtású járművekre lehessen cserélni a társaság kötelékében szolgáló autókat.

Úgy szabadulunk majd a kipufogós autóktól, mint a nyomógombos mobiloktól

Miután a kétezres évek végén az iPhone széles körben ismertté tette az érintőképernyős technológiát, a magyarok zöme még sokáig gombokat nyomogatva álmodozott a sci-fiket idéző megoldásról. Azonban nem kellett sok idő hozzá, hogy ma már relikviaként gondoljunk a nyomógombos készülékekre. Bár az elektromos autók esetében az átállás nyilván összetettebb, hiszen nemcsak új töltőállomás-rendszer kiépítése szükséges, de a technológiáknak is vannak még fejleszthető területei, mint a hatótávolság - vagyis az akkumulátorok teljesítménye - vagy a töltés gyorsasága. Azonban a klímaváltozás enyhítésére hozott és tervezett állami szabályozások elősegíthetik a folyamatot és az eladási statisztikák is a villanyautók elképesztő ütemű térnyeréséről árulkodnak. Bár összességében még elenyésző a zöld rendszámos autók aránya a magyar utakon, azonban egy, a Bosch által készített kutatás szerint - amely tíz éven keresztül monitorozta a magyar autózási szokásokat - ez már nem sokáig lesz így.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Pápaválasztás 2025: Elhangzott a habemus papam, az új pápa: XIV. Leó, Robert Francis Prevost bíboros
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.